A Felcsíki-medence nyugati részén, az Északi-Hargita alján fekszik, Karcfalvával és Csíkszenttamással közvetlen közös határt alkotva. Tengerszint fölötti magassága 725 méter körül van. A falut átszeli az Olt és Székaszó folyó, amelyek a templom domb aljának déli részén, Karcfalva északi határán találkoznak. A falu természeti adottsága igen változatos és sokszínű, mivel határai elég nagy távolságra nyúlnak észak, kelet és nyugat irányába. Éghajlata – akárcsak az egész Csíki-medence éghajlata – hűvös, a nyár enyhe, a téli hideg pedig hosszú ideig tart.
E népes település hosszú évszázadok alatt alakult ki, megjelenésük a székelyek csíki megtelepedésének idejére tehető. Dr. Szabó Miklós történész kutatásai alapján a falu története meghaladja a 8oo évet, amelyet MESÉL A MÚLT című könyvében részletesen kifejt. Az egyházközség, amelyhez századokon át Jenőfalva tartozott és tartozik ma is Karcfalvával együtt, a pápai dézsmajegyzék szerint l332-től TERKŐ néven, majd 14o6-tól NAGYBOLDOGASSZONY néven, mint közös települést említi. Jenőfalva lakói főleg állattartással és földműveléssel foglalkoztak, de a katonáskodásból is kivették részüket. Főleg az osztrák uralom alatt, az 17oo-as években, amikor a török-tatár betörések ellen a határ védelmére rendelték ki őket.
Az 16o4-es összeírás szerint mintegy 79 család élt Jenőfalván a mai 675 gazdasággal szemben, de egy későbbi, 1694-es tatárbetörés alaposan elbánt az itt élő családokkal. Ennek következtében sokan életüket vesztették, másokat elhurcoltak a betörő seregek. Így került rabságba többek között a jenőfalvi Szentes János, Barlok Gergely és Benedek János is. Nem kis áldozatot szedett azonban a Moldvából bekerült pestis, amely az 17oo-as évek elején több esetben szedte áldozatait. A XVIII. század közepétől javult a helyzet csökkenőben a járvány okozta pusztítás és a XIX. Század elejétől már jelentős népszaporulat észlelhető. Ez a növekedés azonban a XX. század második felében visszaesik, egyesek városra vagy az anyaországba költöznek, de a gyermekáldás hiánya is befolyásolja a népesedés csökkenését. Jelenleg a már említett 675 gazdaságban közel l8oo lakóst tartanak nyilván, de ezek száma egyre apad és az elöregedés jelei is számottevően befolyásolják a népesség alakulását.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc eszméi Jenőfalvára is eljutottak, ahol ez idő alatt katonai részről Kába István, polgári részről pedig Gábor István volt a falusbíró, míg a falu jegyzőjének tisztjét Gegő Albert töltötte be. A jenőfalvi határőrök lelkesedéssel vettek részt az Agyagfalvi gyűlésen, majd az ott résztvevők egy része csatlakozott a Marosvásárhely környékére induló csapathoz. Falubeliek harcoltak a Dél-Magyarországi fronton, de Bem tábornok erdélyi seregében gyalogosként vagy huszárként is megállták helyüket. 1849 augusztus 25-én Zsibón utolsóként tették le a fegyvert az osztrákokhoz csatlakozott orosz csapatok előtt.
A két világháború is anyagilag és közvetlen pusztításaival érintette a lakósságot. Többen életüket vesztették a harcokban, özvegyek, árvák, édesanyák maradtak utánuk. Ez utóbbiakon a közbirtokosság igyekezett anyagilag segíteni, megélhetőségükhöz hozzájárulni. A lakósság azonban, ha lassan is, de kiheverte a nehézségeket, a veszteségeket és az élet kezdett elviselhetőbbé válni. Gyarapodott a gazdaságok száma, a faluban megjelentek az első cséplőgépek, a vető- és kapálógép. Ez utóbbiak az egyházmegye tulajdonát képezték. Bérbeadásuk használati díj ellenében történt. Fellendült az állattartás, főleg a juhtenyésztés volt előtérben, majd a szarvasmarha és lóállomány is gyarapodott. A közbirtokosság kezelésébe erdők, legelők és szántók kerültek. A jutalékosztás azonban ekkor még az adóterhek nagysága arányában történt, amit később a részesedés, vagyis jog alapján rendeztek. A jenőfalviak tehát törpebirtokosként, napszámosként, iparosként, munkásként biztosították a mindennapi kenyeret családjaiknak. Ugyanakkor a lisztelő malmok, ványolók, olajütők és fűrészmalmok sok család megélhetéséhez adtak lehetőséget.
A II. világháború után, az 1946. évi parlamenti választások után a változások sora kezdődött el a faluban, akárcsak az ország más részeiben. Eltávolították a falu éléről a régi elöljárókat, újakat neveztek ki helyettük. Az új vezetés célja a magántulajdon felszámolása, a kollektív gazdaság létrehozása. Ennek érdekében a hatóságok találtak olyan helybéli embereket, akik hűségesen, és talán még erőszakosabban hajtották végre az új rendszer utasításait. Másokat, mint például a tanügyieket különböző módszerekkel vették rá, hogy házaljanak a kollektivizálás érdekébe.
A kommunizmus hosszú időszaka, vagyis 1989 után Jenőfalván is sok változás történt. Látványosan gyarapodott a lakósság anyagi helyzete, új lakások épültek, többet felújítottak. A gazdák visszakapták földjeiket, és részben rendeződtek a tulajdonviszonyok, a kisiparosok elindították vállalkozásaikat, asztalos műhelyek, élelmiszer- és ipari üzletek nyíltak. A MODEL PROD-COM fűrészüzem több helyinek adott munkát, a TERCS nevet viselő közbirtokosság újra alakulásával pedig lehetőség nyílt az erők, legelők ésszerű kezelésére.
Sajnos, a 2oo9-es évben bekövetkezett és most is tartó gazdasági visszaesés Jenőfalva lakóit is kedvezőtlenül érintette, munkahelyek szűntek meg, gyengült a vásárlóerő, csökkent az építkezési kedv. Mindezek ellenére adottak a lehetőségek a túlélésre, hisz az itt élő emberek és vezetőik minden bizonnyal leküzdik a még mindig fennálló nehézségeket, megteremtve a falu előrehaladásának feltételeit.
Forrás: Szabó Miklós - Jakab Sámuel,
Mesél a múlt
Csíkjenőfalva 800 éves története